A City Interactive általam kedvelt játékát mutatnám be a Sniper Ghost Warriort.
Nagy reményekkel kezdtem bele ebbe a játékba és szerencsére a végén sem kellett csalódnom benne.
Sok ilyen fajta játék van a világon de nekem személy szerint ez nyerte el a tetszésemet a legjobban. A játék elejétől a végéig teljesen bele tudjuk élni magunkat a szerepünkbe a lombok között bujkálva vagy épp a szikla mögött várva az ellenséget. A játék elején természetesen kapunk egy alap kiképzést de azzal nem érdemes sokat foglalkozni az igazi vadászat hús vér embereken kezdődik. A készítők remekül figyeltek a realitásra így nem csak céloz és lő stratégia van hanem figyelnünk kell a szél erősségét illetve emberünk pulzusát ami a futástól vagy egy golyózáportól igencsak megszaporodik. A játék lehetőséget ad hogy egy-egy szép lövésünket lassítva és igen szép látószögből nézhessük végig, ez a játék elején látványos ám nagy "harcok" közepette picit idegesítő tud lenni. Maga a játék élvezhető, látvány gazdag környezet, helyenként talán kicsit buta MI de azért nehezebb szinteken élvezhető.
Csak ajánlani tudom mindenkinek.