Gondolom az AC2-t nem kell bemutatnom senkinek, így bátran belekezdenék úgy a postba, hogy a Brotherhood másodpercre pontosan ott folytatódik ahol az AC2-t abba hagytuk.
A 2,5. rész nem messze, de azért túlszárnyalta az őt megelőző történetet. Rengeteg apróság bevezetése mellett a többet és jobban elv érvényesül a játék során, amit ha laikus szemmel másból nem is,de már a játéktér nagyságából észrevehetünk (Róma kb. 2-3x nagyobb, mint az előzményekben Velence, Firenze és a toszkán vidék volt). A hatalmas méretek azonban nem vonták maguk után automatikusan az igénytelenséget. Minden apró sarok, gazos és málló vakolat szépen kidolgozott, akárhogy keressük is a hibát, nem találjuk. Még a tartalom sem marad el a grandiózus tér mellett, egy idő után térképünk átláthatatlanná válik. Közlekedésünket szerencsére nem hátráltatja ez a benga nagy város, bátran használhatjuk a csatona rendszert a gyorsabb haladás érdekében (hozzáteszem felújítandó eszköz).
Az elragadó látványhoz elragadó,maximális élvezetet nyújtó és totálisan átélhető történet jár. A Brotherhood által kínált izgalmak felül múlják az előző két rész által prezentáltak. Történetünk ezúttal Rómában játszódik, miután Monteriggioniból menekülni kényszerülünk családunk mellesleg nem kis bátorságot tanúsító és életben maradó női tagjaival. Persze a bonyodalmakat még drámaibá teszi, hogy elveszítjük az előző részben megszerzett Apple of Eden-t . Az olasz fővárosban azzal a szomorú helyzettel szembesülünk, hogy a Borgia uralom alatt lébucoló várost gyakorlatilag megeszi a penész, a rozsda, a gaz és az egyéb ezekhez hasonló nem éppen nemes anyagok. Ebből kifolyólag fő célunk, hogy a várost a Borgia elnyomás alól felszabadítsuk, amit a Borgia tornyok felgyújtásával érhetünk el, illetve renováljuk a boltokat, az épületeket, istállókat, vízvezetékeket. Szövetségesként magunk mellett tudhatjuk a kurtizánokat, a tolvajokat és a zsoldosokat, számukra egyébként főhadiszállásokat adhatunk az erre kijelölt helyeken. Az amúgy izgalmas küldetések ellenére mégsincs az az érzésünk, hogy fő ellenségünk, Cesare Borgia csak egy hajszálnyira csusszant ki nyálkás béka módra a markunkból, ami viszont az AC2-ben megvan.
Az eddig már oly sokat emlegetett újítások közt szerepelnek többek közt az új fegyverek (pl. a már rég áhított számszeríj), illetve a melee és a ranged weapon-ök együttes használata. Támadásaink gyorsabbak, hatékonyabbak és látványosabbak is. Sőt, utunk során zsákmányolt négylábú patásainkat már nem csak transzport céljára, de harcban is használhatjuk. Új lehetőségeinkhez persze új fajta ellenségek is dukálnak, mint a lovas katonák és a pápai testőrök. Ami nekem nagyon tetszett, hogy a már említett szövetségesek nélkül is remekül bodogulhatunk, amennyiben civilmentésbe fogunk és így toborzunk magunknak egy assassin guildet. Érdemes az ide megnyert emberkéket küldetésekre küldeni,fejlesztgetni, így nagy segítségünkre lehetnek egy-egy harc során orgyilkosság illetve nyílzápor révén.
Amit én nagy hátránykánt éltem meg, hogy fullos szinkronizációhoz esetenként csak a célpontot nyírhatjuk ki, addig azonban senki mást. Na már most a város dugig van katonákkal, így ez helyenként egyenesen lehetetlen, bár az élmény megmarad, azért az ember lelkének jobban esne egy simogató full synchronization, mint egy vörösen felbukkanó „full synchronization failed” feliratocska.
Mindent összevetve és mérlegelve, az AC:B nagyon jól el lett találva. Élvezhető, játszható, kor-és élethű játék. Bár önmagában nem biztos, hogy megállná a helyét, elődjével nagyon szép, kerek komplexet ad a játszani vágyóknak és szeretőknek.
